mert a ruha nem csak divat...

Mindent kibíró ruhák

EN, ISO meg hasonlók...

2014. július 28. - Gyökösi Attila

És akkor, ahogy ígértük, itt a következő poszt, amely a ruhák címkéin található piktogramok másik nagy csoportjáról szól. Ezek az EN (EN-ISO) besorolásoknak megfelelően az adott ruházat védő- és ellenálló képességét jelzik. 

A vonatkozó szabványok és előírások persze igencsak terjedelmesek. Pontos megismerésük majdhogynem külön szakma, nyilván meghaladja egy poszt terjedelmi kereteit. Ráadásul ezek a szabványok általában sok további alkategóriát tartalmaznak, hiszen majd minden fő kategóriának - vagyis az adott védőhatásnak - vannak különböző fokozatai. Ráadásul sok területen több hatás együtt jelentkezik és ezekre komplexebb előírások vonatkoznak, hiszen például egy hegesztőnél a hő- és lángállóság épp oly fontos lehet, mint mondjuk az elektromos ív elleni védelem.  

0089_egyeni_vedoeszkozok.jpg

Az előírások időnként ráadásul változnak is, a korábbi EN (MSZ EN) előírások helyét a sokszor komplexebb EN ISO előírások veszik át. Ezek ismertetésére most nem térünk ki, ez az átlag felhasználót általában nem érdekli, ha mégis, akkor Google barátunk segít a pontos és részletes információk megkeresésében. (Lentebb még mi is adunk majd linket az információkhoz.)

A professzionális felhasználók persze tisztában kell legyenek az adott minősítés pontos tartalmával, ezt a legtöbb munkahely és munkáltató meg is követeli, de aki inkább általános célú ruházatként, otthoni hobbihoz, vagy épp utcai ruházatként választ Blaklader terméket, szintén jó, ha legalább az alap meghatározásokkal tisztában van. A Blaklader által használt piktogramok az alábbi szabványokat, illetve azok előírásai alapján készült ruhadarabokat jelölik:  

ENISO1_2.jpeg

Van azonban néhány olyan tudnivaló is, ami azért sokaknak fontos lehet. Az átlagos felhasználó hajlamos a "vízálló", "tűzálló", "lángálló" vagy épp a "vágásálló" kifejezéseket a szupermenné váláshoz vezető egyenes útnak tekinteni. Pedig ez általában azért nem ilyen egyszerű, épp a szabványok pontos szövege részletezi, hogy ezek a fogalmak a számok nyelvére lefordítva mit is jelentenek.  

Akit érdekelnek a részletek, erre a linkre kattintva megtalálják a Magyar Textiltechnika kiadványban Szalay László írását a "A védőruhák követelményeinek és vizsgálatának változásai" címmel. Ebben konkrét táblázatokat és értékeket találhat a kitartó érdeklődő.

Szintén találunk piktogramokat a cipőkön is:

munkavedelmi-bakancs-cipo-piktogramok.png

És hogy ezek a besorolások és szabványok mennyire komolyan veendőek, azt épp egy friss eset jelzi. A vevő egy garnitúra lángálló ruhát vásárolt tőlünk, azonban a munkáltatója (jónevű vegyipari vállalat) csak azután engedte használni, csak azután léphetett be a ruhában a veszélyes területre, miután az írásos megfelelőségi dokumentumokat is mellékeltük a ruhák mellé. 

A bejegyzés trackback címe:

https://mindentkibir.blog.hu/api/trackback/id/tr836549635

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása