Varégoknak (Óészaki nyelven: væringjar) a svéd vikingeket nevezik.
Bár ez a blog főképp a mindent kibíró ruhákról szól, azért talán megemlékezhetünk ezen ruhák gyártóiról, az Ő történetükről és történelmükről is. Elsőként talán a legérdekesebb, és - legalábbis a mondák szintjén - legismertebb időszakról írunk pár sort, ez pedig a vikingek kora. A vikingeket persze szinte mindenki csak mint véreskezű hódítókat ismeri, pedig köztük is voltak kereskedők, sőt, a viking népek történelme során bizonyos időszakokban jóval nagyobb hajtóerő volt az új kereskedelmi utak kiépítése, mint a hódítások szándéka. (Bár persze ez utóbbi sem elhanyagolható.)
A Skandináviából származó vikingek korának kezdete pontosan meghatározható: az első nagy visszhangot kiváltó támadás a Lindisfarne-i kolostor ellen, 793. június 8-án történt. A végét már nem lehet egy adott eseményhez kötni, de nagyjából egybeesett a kereszténység felvételének lezárultával, a 11. század végén. Az e két időpont között eltelt három évszázadban a viking harcosok rettegésben tartották egész Nyugat- és Dél-Európát, meghódították Anglia és Írország nagy részét, Normandiában megalapították a hercegséget, a mai Oroszország területén pedig a Rusz államot. Elfoglalták Izlandot, felfedezték és gyarmatosították Grönlandot, és egy rövid időre letelepedtek Észak-Amerikában.
A varégoknak is nevezett svéd vikingek terjeszkedési irányát Svédország földrajzi helyzete határozta meg. A Skandinávia különböző területein élő vikingek portyái során bejárt területet mindenütt földrajzi tényezők határozták meg. A Skandináv-félszigetet közepén kettévágja a Křlen hegy hosszú vonulata, letelepedés szempontjából az országot két, keletre és nyugatra tekintő részre osztja. Nyilvánvalóan a keletre néző Svédország lett a keleti terjeszkedés kiindulópontja. A történészek megegyeznek abban, hogy a 8. századi Svédországot az különböztette meg Dániától és Norvégiától, hogy Svédország ekkor már szervezett hatalomnak számított, eléggé erős volt ahhoz, hogy határain túl gyarmatosító illetve kereskedelmi vállalkozásokba fogjon. Ennek kiindulópontjai Uppland és Gotland voltak. A 9. században innen terjeszkedtek Észtország, Lettország területe, valamint a Ladoga-tó és az Onyega-tó felé. Először a Ladoga-tó partján telepedhettek le. Innen jutottak tovább a keleti szlávok (köztük az oroszok ősei) vidékére. Itt először kereskedelmi telepeket alapítottak, majd a szláv őslakókat katonailag is leigázták.
A vikingekről általánosan elképzelt kép alapján meglepő lehet, hogy a varégok - vagy ahogyan a bizánci és arab források nevezték őket, a ruszok - elsődleges célja eleinte nem a gyarmatosítás, hanem a kereskedelmi lehetőségek felkutatása, új piacok szerzése, és vásárhelyek, kereskedelmi utak létrehozása volt. A korabeli leírások szerint a megszerzett területeket közvetlenül nem is hasznosították, például nem foglalkoztak mezőgazdasággal, a földművelésben csak az őslakók vettek részt. Az észak és nyugat felé induló viking csoportokkal szemben a varég kereskedők terjeszkedésében nem a tenger, hanem a belföldi vízi utak játszottak meghatározó szerepet. A nagy folyókon (Volga, Don, Dnyeper) hajóztak dél felé, így eljutottak a Fekete-tenger vidékén élő népekhez, és például az etelközi magyarokkal is kereskedelmi kapcsolatokat folytattak. Végül olyan messzire hatoltak, hogy kijutottak a Földközi-tengerre és 860-ban megtámadták a Bizánci Birodalmat. A 9. század végére a varég befolyás fontos tényezővé vált a kelet-európai kereskedelemben, hiszen a fontos vízi utakon, köztük a Volgán és a Dnyeperen elsősorban az ő hajóik szállították az árukat. A volgai út később vesztett fontosságából, a kereskedelem súlypontja áthelyeződött a Fekete-tenger és Bizánc felé. A források szerint ebben az időben a bizánci császárok testőrségét viking harcosok alkották.
A 10. század végén létrehozták a Rusz államot, amelynek fővárosa Novgorod volt, déli felének központja pedig Kijev lett. 965-ben a novgorodi herceg a két fia között felosztotta országát, Vlagyimirnak (Valdemár) adta Novgorodot, Jaropolk pedig Kijevet kapta. Apjuk halála után Vlagyimir megtámadta és megölte testvérét, és újra egyesítette az országot. Ekkor lett a főváros Kijev, az ország új neve pedig Kijevi Rusz. Vlagyimir felvette a kereszténységet, halála után,1015-ben szentté avatták. A Kijevi Rusz keresztény állammá vált, egyre inkább elszlávosodott, és erős bizánci hatás alá került. Később a kunok betörése és a kereskedelmi utak fokozatos nyugatra tolódása miatt az állam jelentősen meggyengült. A viking kor végén a Kijevi Rusz városai végleg szláv jellegűek lettek, és a varég befolyás a történelem lezárt fejezetei közé került.
A svéd vikingek a 10. században kísérletet tettek a nyugati terjeszkedésre is, elfoglalták Dánia egy részét, de mindössze negyven évig tartott a dániai svéd uralom. Ez volt szinte az egyetlen nyugatra irányuló komoly gyarmatosítási és letelepedési kísérletük, de tevékeny részük volt számos nyugat-európai fordulatban, hiszen az ottani viking seregekben a norvégok és a dánok mellett ők is harcoltak. 1040 körül hatalmas vállalkozásba kezdtek: Világjáró Yngvar a keleti mohamedán országok ellen vezette seregét. Hadjáratáról számos rúnakő tanúskodik, de nem rendelkezünk megbízható forrással a lefolyásáról.
Bár a svéd királyok közül sokan felvették a keresztény vallást, ennek ellenére a svédek maradtak a skandináv népek közül a legtovább pogányok. Az első misszionáriusok 829-ben érkeztek a svédek közé, de több mint háromszáz évbe telt, mire Svédország keresztény állammá vált.
A legtöbben nem is gondolnánk, mekkora területet jártak be a különböző viking népek. Fura belegondolni, hogy a Don, vagy épp a Duna hullámain viking hajók ringatóznak, fedélzetükön kereskedelmi áruval...
Érdemes megjegyezni, hogy néhány, a történelmi eredetet igen lelkesen kutató honlapon található olyan vélemény, amely a varégok és a magyarok együttélését emeli ki. (Állítólag államalapító királyunk testőrei között is voltak varég harcosok...) Ezek a források bizonyos fokú rokonságot is feltételeznek a két nép között. Az kétségtelen, hogy ezek a népek, népcsoportok találkozhattak, hiszen, mint a fenti térképen is látható, a viking hódítók és kalandozók érinthették a magyarok őseinek akkori lakhelyeit, útvonalait.
Azonban ne feledjük, hogy nagyjából 1000-1200 év telt el a vikingek kora óta. Egy generációt 20 évvel számolva ez több mint ötven nemzedékváltást jelent. Márpedig aki kicsit tud számolni, az hamar rájön hogy az 1 leszármazott = 2 szülő = 4 nagyszülő = 8 dédszülő, stb-stb. módon számolva, hamar szembetaláljuk magunkat az akkori Európa teljes népességét jelző számmal. (Ez - a kutatók többsége szerint - még az 1100-as években is csak mintegy 40 millió embert jelentett egész Európában!) Ami nyilván azt jelenti, hogy ilyen távlatokban bizony nehézkes rokonsági fokokat méricskélni. Szinte biztos, hogy vannak viking őseink is. Csakúgy, mint minden európai születésű embernek...
Az pedig, hogy ilyen régen éltek, és bizonyítottan harcos népség voltak, remek muníciót biztosít a film- vagy a videójáték gyártóknak. Gyakorlatilag bármit állíthatnak róluk, a lényeg hogy elég vad és harcos legyen. De mi mostantól már nyugodtan gondolhatunk úgy rájuk, mint nagy bajszú, sisakos kereskedőkre...
