mert a ruha nem csak divat...

Legyünk láthatóak

2014. augusztus 07. - Gyökösi Attila

A jól láthatósági (HI-VIS) ruházat egyre több helyen és munkakörben fordul elő. Pár éve már itthon is megszokhattuk, hogy gyakorlatilag minden, az út szélén dolgozó ember ilyen, „világító” sárga mellényben látható. Ilyet hordanak az intézkedő rendőrök, a csatornát fektető munkások, az utcaseprők épp úgy, mint a teherautókat ellenőrző "KPM" ellenőrök.

De nem csak munkaruhaként ismerjük, hiszen a fényvisszaverő mellény előírt ruházata az országúton közlekedő kerékpárosoknak, vagy a műszaki hiba miatt az úton álló autók vezetőinek is. Egyre többször láthatjuk, hogy motorkerékpárosok is felhúznak egy sárga mellényt a bőrdzsekijükre. (Ez persze sokszor csak lebeg/csattog a motoros után, hiszen egy ilyen mellény nem a nagy sebességű utazás körülményeire van kitalálva.)

Hiviz-winter-bicycling-at-night-©RLLord-829-SGB-em.jpg

Erre a célra a legtöbben az olcsó, és kicsire összehajtható egyszerű sárga műanyag mellényt használják. Végül is a célnak megfelel, jól látható, és nem különösebben kényes. Persze a kinézetét érheti kritika, és a kemény alapanyag akadályozhatja a mozgásunk is, a zsebeinket is nehezebben érjük el, tehát az ilyen mellényekből megállás után mindenki igyekszik gyorsan kibújni. Pedig, különösen a lassan beköszöntő őszi, csapadékos-ködös időben egy ilyen fényvisszaverő ruházat nem csak az országúton mentheti meg az életünket, hanem akár a forgalmas városban is, kilépve az autók közül az úttestre.

A hagyományos mellényeket azonban a legtöbben nem igen vennénk fel utcai ruhaként.

Van azonban alternatíva. A komoly munkaruházati gyártóknak évek óta van teljes szortimentjük az általuk gyártott minden munkaruházati termék ilyen, HI-VIS változatából is. Kabátok, dzsekik, nadrágok, de akár pólók vagy polár pulcsik is léteznek fényvisszaverő anyagokból. És ezek közül nem egy olyat találunk, amely szabását, anyagminőségét tekintve bármely utcai ruhadarabbal felveszi a versenyt, csak épp adott esetben az életünk is megmentheti. A szokásos világossárga vagy narancsszín ruházat anyaga nem csak a megszokott, fényes és rideg poliészter lehet, hanem annál sokkal komfortosabb és sokkal puhább kevert szálas anyagok is.

Az alábbiakban mutatunk néhány jóképű darabot:

Az első legyen rögtön egy nagypályás játékos, a Blaklader 4870 cikkszámú télikabátja. Ez egy belül puha és finom tapintású, a nyaknál polár bélésű, de kívül mindent elviselő, szél- és esőálló, igazán mostoha körülményekre is alkalmas meleg kabát. A kabát ragasztott varratokkal és rejtett cipzárokkal rendelkezik, levehető kapucnija van, és sok külső és belső zsebe. Állítható a mandzsetta és a derék, és olyan apróságokra is odafigyel a gyártó, hogy a piszkolódásnak jobban kitett helyeken eleve sötét anyagokat használ.

Az biztos, hogy ha egy ilyen kabátban állunk a buszmegállóban, akkor a legnagyobb ködben sem fog megállás nélkül továbbrobogni a busz…

Blaklader_4870_1987.jpg

De a kevésbé hideg időre is van alkalmas viselet. Épp az átmeneti, ködös, de igazán még nem hideg időre lehet remek választás a Blaklader könnyű softshell dzsekijei valamelyike, mondjuk a 4817 cikkszámú darab.

Blaklader_4817_1430_altpic_1.jpgEz a Windstopper modell polár anyaggal bélelt gallérral, vízálló cipzárakkal és zsebekkel rendelkezik. Természetesen belső zsebe és állítható dereka is van. Ideális könnyű viselet, meglepően puha és lágy anyagú, ugyanakkor a laminált, több rétegű, lélegző membrános Windstopper kialakításnak hála, biztos, hogy maximális komfortot biztosít.

Ha rendszeresen közlekedünk ősszel is motorral, mondjuk ez a munkánk, a bevezetőben említett mellény helyett sokkal jobb megoldást jelenthet egy alkalmatos HI-VIS dzseki, mondjuk az előbb ismertetett, vagy épp az alábbi 4839 modell:

Blaklader_4839_2545_altpic_1.jpg

Ez egy szél- és vízálló polár dzseki, a külső oldalon a kopásnak kitett helyeken Cordura erősítésekkel. Igazán ideális viselet mondjuk a városban motorozva. A belső polár réteg rendkívül finom és puha tapintású, ugyanakkor a külső réteg minden esőtől, ködtől és széltől megóv. 

Vagyunk persze sokan, akik télen is szoktunk sétálni. Akár mert szeretünk, akár mert mondjuk vidéken lakunk, ahol bizony a buszmegállótól még gyalogolni kell az országút mentén, mire hazaérünk. Erre a problémára is van megoldás, a szokásos könnyű sportfelsőnk helyett is választhatunk fényvisszaverő modellt, mondjuk a Blaklader 3347 modelljét. Ez egy női felhasználóknak kitalált modell, de létezik férfiaknak való párja is. 

Blaklader_3347_1974.jpg

Szabása és stílusa épp olyan, mint bármelyik sportruházat-gyártó futóknak, kocogóknak ajánlott modelljéé, csak épp látható a sötétben is. Ez pedig bizony életet menthet.

Ha gyermekünk van, tudhatjuk, hogy bizony pusztán attól, hogy az idő kicsit rosszabb, esősebb, és a nap már nincs fent az égen este kilencig, a gyerekféle bizony nem fog hipp-hopp lemondani a szabadtéri játékról és rohangálásról. Az Ő számukra is van jó ajánlat, a Blaklader 4860-as kétrészes modellje épp erre van kitalálva. A ruházat szél- és vízálló, kapucnis. A minősége pedig a gyártótól elvárható, egy átlagos sáros őszi játszótér meg sem kottyan a ruhának. Egyetlen probléma lehet vele, mégpedig az, hogy a gyerek általában hamar nő, a ruha viszont nem megy tönkre, tehát jó előre kitalálni kinek és hová adjuk tovább...

Blaklader_4860_2003.jpg

Szóval, mint látható, a lehetőségek köre szinte végtelen. A mi feladatunk csak annyi, hogy hagyjuk győzni a józan eszünk. Meg kell változtatnunk a bennünk élő képet arról, hogy egy ilyen világos sárga vagy narancsszín ruha az utcára nem való. Mert ez csak egy minden alapot nélkülöző beidegződés.

Válasszuk a biztonságot, kezdjük el hordani. Idővel észre fogjuk venni, hogy egyre többen teszik ezt. Az aktuális divatot és trendeket követni mindig van lehetőségünk. Én azonban azt gondolom, az igazi az, ha nem követjük, hanem teremtjük a divatot. Ennél csak egy jobb dolog van, amikor eljutunk oda, hogy nem érdekel mi a divat, azt hordjuk ami nekünk tetszik, ami kényelmes, tartós és célszerű...

A bejegyzés trackback címe:

https://mindentkibir.blog.hu/api/trackback/id/tr366583841

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.