mert a ruha nem csak divat...

Kemény szakmák - a karbantartó

2016. március 09. - Gyökösi Attila

A Blaklader éves munkaruházati katalógusai általában egy-egy vezérmotívumra épülnek fel. Míg a tavalyi katalógus a speciális, különösen mostoha viszonyokkal bíró, zömében rideg északi tájakon lévő munkahelyeket mutatta be, (például Izland hőforrásait, bár szó esett mondjuk a New York-i víztározókról is) a 2016-os katalógus a dolgozókra, vagyis az emberekre helyezi a hangsúlyt.

Bár a katalógusok célja értelemszerűen a munkaruhák bemutatása, ezeket a keret- illetve betétanyagokat is érdemes végigolvasni, érdekes és meghökkentő tényekre bukkanhatunk. Mi most néhány egymást követő posztban bemutatunk párat ezek közül az emberek, és persze a munkahelyeik közül.

458471_1.jpg

Elsőként egy egyszerű elektromos karbantartóról írunk. Ami mégis kiemeli a többiek közül, az a hely ahol dolgozik. Wolfgang munkahelye ugyanis a festői Kaprun melletti Mooserboden gát, pontosabban az ahhoz tartozó, a hegy gyomrában található vízerőmű.

720x300_wolfgang_startpage_banner.jpg

A Mooserboden területen a legnagyobb gát 107 méter magas, és nagyon is harmonikusan illeszkedik a festői hegyek közé. Gondolom sokan csak mint kiránduló- és síparadicsom ismerik a környéket, és eszükbe sem jut, milyen komoly energiaipari termelés is folyik ott, ugyanis ennek alig van látható jele. Az energiatermeléshez szükséges építmények és berendezések mind a hegy belsejében vannak. 

kaprun_main_power_station_web.jpg

Wolfgang épp ezt emeli ki a munkájával kapcsolatban. Adva van egy nagyon szép, de azért az év jó részében eléggé rideg és kemény természeti környezet, ahová a legtöbben csak pihenni és a szabadságukat tölteni utaznak. Neki viszont ez a munkahelye, nap mint nap az egész évben végigsétál a gáton, és kilométereket jár be a hegyben található géptermek közötti folyosókon is.

A munka természetesen meglehetősen felelősségteljes, és épp az a fajta, ahol a megelőzés a legfontosabb, minden készülő hibát minél hamarabb kell kiszúrni, mert az esetleges nem várt leállások nagyon nagy költséget és adott esetben komoly problémákat okozhatnak. A víztározó 2000 méteres magasságban fekszik, meglehetősen távol a Verbund energiaipari vállalat telephelyeitől. A szükséges eszközök, alkatrészek feljuttatása nem egyszerű, különösen télen nem. Errefelé a tél októbertől májusig tart, és bizony nagyon komisz időjárást is tud produkálni.

Wolfgang ennek ellenére szeret itt dolgozni, szereti a szabadságot, a szabad levegőt, az ég és a föld közötti területet. És a képeket látva, ezt meg is tudjuk érteni...

Ez van szem előtt:

wasserkraft-kraftwerk-besucherzentrum-kaprun-08.jpg

wasserkraft-kraftwerk-besucherzentrum-kaprun-09.jpg

wasserkraft-pumpspeicherkraftwerk-kaprun-oberstufe-22.jpg

De a föld (illetve a hegy) alatt már más a helyzet, épül a következő energiatermelő 'barlang' a Limberg III. gépterme és alagútjai: 

wasserkraft-pumpspeicherkraftwerk-kaprun-limberg2-08.jpg

tények:

  • Név: Wolfgang Laube. 
  • Kor: 26
  • Város: Kaprun, Ausztria.
  • Munkaadó: Verbund. 
  • Foglalkozás: Villanyszerelő.

 

Az ez évi reklámvideó szépen végigmegy a további posztjainkban bemutatandó szakmákon és dolgozókon is. Jövünk is nemsokára a következő poszttal. 

A bejegyzés trackback címe:

https://mindentkibir.blog.hu/api/trackback/id/tr878456608

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.