A legtöbb blogbejegyzésemnek van valami apropója, ennek is van, majd a poszt végén még visszatérek rá. De most jöjjön maga a poszt. A leghaszontalanabb és legkárosabb civilizációs szokásokról és beidegződésekről mindenkinek van valamilyen elképzelése. Gondolhatunk itt az ülő életmódtól kezdve a helytelen táplálkozáson át a televízió vagy épp az internet okozta függésig sok mindenre. Azonban van ezeknél talán veszélyesebb civilizációs ártalom is, ez pedig a DIVAT. Pontosabban a folyamatosan változó öltözködési trendek. 

Persze a divat azt mondja, épp a saját stílusunk kibontakoztatásában segít, felkínálja a lehetőséget ahhoz, hogy egyéni legyél. Milyen szép gondolat, ugye? De persze ez nem igaz, és igazából nem is hiszem hogy ennek bárki beugrana.

Mert hát miről is szól valójában a divat? Leginkább és elsősorban arról, hogy ne is törekedj saját stílusra, ne legyél egyéni, hanem alkalmazkodj valamiféle rád erőltetett, folyton változó közízléshez. Amely persze messze nem a köz ízlésén alapul. Valahol, valakik kitalálják, hogy mostantól a hosszú szoknya, vagy épp a bő nadrágszár a trendi és divatos, vagy épp hogy holnaptól a barna az 'új fekete', és innentől mindenki mindenhez barnát hordjon.

Hogy mindez üzlet, és épp ezért nem is lehet máshogy? Rendben, ez persze igaz. De most nem ebből az irányból közelítenék a témához. Arról, hogy a ruházat eredeti funkciója mi is volt, írtam már itt a blogon. (Bizony, a testünk védelme. Milyen meglepő, ugye?) Arról is, hogy mi különbözteti meg a valódi, eredeti funkciójukat nem megtagadó ruhadarabokat a butikok polcain található díszes rongyoktól. Ami viszont megér pár szót, az a divatos ruhákat viselők személyisége, és a divatnak erre gyakorolt hatása.

Biztos mindenkinek van egy-két olyan ismerőse, akik időtlen idők óta egy bizonyos jól behatárolható stílusban öltözködnek, és nem különösebben érdekli őket, hogy mi történik az aktuális milánói divathéten... Szeretik mondjuk a farmert és a kapucnis pólót, vagy épp favágóinget és bakancsot hordanak amikor csak tehetik. Zsebes nadrágban és mellényben mennek mindenhová, vagy épp régi kedvenc patinás bőrdzsekijük nélkül nem tesznek egy lépést sem. Olyan is van, aki mindenhova a megszokott tweed zakójában indul el.

És az is valószínű, hogy ezekről az ismerőseinkről beszélve rögtön beugrik a stílusuk is, szinte látjuk magunk előtt őket. Ami az érdekes, hogy ha jobban belegondolunk, rádöbbenhetünk, hogy ezek az ismerőseink bizony nem küzdenek mindenféle, mostanában divatos lelki problémával, nem szenvednek önbizalomhiányban. Jól érzik magukat a bőrükben, és a szinte második bőrükként hordott megszokott ruházatukban.

Nem állítom, hogy ez minden esetben így van, de tapasztalatom szerint azok, akik határozottak, céltudatosak, sokkal kevésbé érzékenyek mindenféle, a folyton változó divatirányzat diktálta 'előírásokra'. Ismerik maguk, tudják mi a saját stílusuk, mi áll jól nekik, tudják azt is, miért pont azt a stílust kedvelik. És ami a legfontosabb, nem érdekli őket, hogy mások erről mit gondolnak.

Mert tényleg ez a legfontosabb! A divatok változásait szolgai módon követők nem csak azért teszik ezt, mert nincs egyéniségük. És nem is csak azért, mert nem akarnak kiválni a tömegből. Hanem - és legfőképp - azért is, mert a többiek véleménye szerint élnek. Egyszerűen az határozza meg az önértékelésüket, hogy mások (akik persze szintén hasonló önértékelési problémákkal élnek együtt) mit gondolnak róluk.

És ez borzasztó!

Milyen érdekes ugyanakkor, hogy ha megtudnánk lesni, a fenti emberek milyen ideálokért rajonganak, milyen típusú partnert szeretnének maguk mellé, vagy mondjuk milyen filmkarakterért vannak oda, aligha a divat iránt túlságosan érzékeny hősöket választanának. Meglepő ugye? Valahogy a határozottságot, a megfelelő önismeretet és önbizalmat mindenki elvárná a párjától. És ebbe valahogy nem fér bele, hogy évente kidobjuk a ruhatárunk, mondván, hogy eddig jól állt rajtam ez az ing, szerettem is nagyon, de most már nem, mert nem ez a divat.

A magam részéről sokkal többre becsülöm azokat az ismerőseim, aki egy bizonyos stílus mellett kitartanak, mint akiken ugyanazokat a ruhákat látom, amiket két hete a pláza divatüzleteinek kirakatában láttam. Persze ez főképp férfiak esetében van így, de épp tegnap láttam a metrón egy lányt, aki láthatóan jó pár évvel korábbi divat szerint öltözött, és ez annyira jól állt neki, és olyan természetes önbizalommal viselte, hogy az egész szerelvényen nem volt hozzá fogható, pedig azért volt ott fiatal trendi lány épp elég... Ha mindenáron a ruházatuk alapján kell megítélnünk embertársaink, akkor már sokkal jobb módszer ha a ruházat minőségét nézzük inkább. Egy láthatóan patinás, kopott, sokat megélt, de még mindig jól kinéző 'elpusztíthatatlan' farmerdzseki sokkal jobb képet mutat a viselőjéről, mint az említett, tegnap-még-a-kirakatban-látott, de egyébként nem különösen minőségi anyagból és láthatóan nem túl tartósra elkészített trendi ruhadarab.

Én bizony továbbra is csak azt tudom javasolni, találjuk meg a saját stílusunk és tartsunk ki mellette. Nem mondom, hogy mindenki kezdjen el svéd munkaruházatban járni, mert az talán nem is illene mindenkihez. (Bár a Blakladernél annyira jó ruhák vannak, és olyan sokféle...) De azt igenis mondom, hogy ha vonzódunk a western viselethez, vagy épp mindig is a 20-as évek gengsztervilágát éreztük közel magunkhoz, netán a 70-es évek hippi farmerjeiért vagyunk oda, akkor hordjuk azt. Ha nekünk jól áll a hosszú ujjú pólóra felvett felhajtott ujjú kockás ing, akkor tartsunk ki mellette. És ha valaki azt mondja, hogy de hát ez nagyon nem trendi, akkor nyugodt szívvel nevessünk egy jókorát a megjegyzésén. Amennyiben különösen empatikusak vagyunk embertársaink iránt, akár sajnálhatjuk is egy kicsit azokat, akik még mindig a divat és a trendek rabjaiként élnek. De ne túl soká, hiszen mindenkit nem menthetünk meg. És a világ teli van a magukat felvállaló és saját életüket élő emberekkel, foglalkozzunk inkább velük, keressük az ő társaságuk.

Minden ember különböző. Mások a vágyaink, mások a gondolataink, más a rajongásunk tárgya. Más célokat szeretnénk elérni, más dolgokat tartunk fontosnak az életünkben. Miért kéne bárki véleményével törődnünk, bárki elképzeléséhez alkalmazkodnunk? 

Ja, és hogy honnan jött ez a posztötlet? Van egy koncert blogom is, a klubkoncert.blog.hu. Az egyik ottani fotó kapcsán szólt be valaki egy zenésznek, hogy a ruha, amit a fellépésen hordott, mennyire nem divat már. A srác persze megvédte magát, de bennem elkezdett motoszkálni a gondolat, hogy mennyi ilyen, a beszólóhoz hasonló, saját ízléssel és egyéniséggel nem rendelkező jóember járhat köztünk. Aztán ebből lett ez az írás.